2010. szeptember 09., csütörtök,Ádám névnapja van. Holnap Nikolett és Hunor névnap lesz.

Ffe
Hajdúsági gyerekek ismerkednek Székelyfölddel E-mail

Idén is létrejött a Gyergyóalfalu–Hajduböszörmény közötti cserediákprogram, mely a testvértelepülések gyerekeinek ad lehetőséget megismerkedni egymás életterével, kultúrájával, szokásaival. A böszörményi táborozó diákokat Hargita Megye Tanácsának Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központja fogadta a SCOLA vendégházban.

Ismét benépesült a szárhegyi SCOLA vendégház. A Gyergyóalfalu és Hajdúböszörmény települések között immár harmadik alkalommal megszervezett cserediákprogram keretében június 16-tól egy héten át huszonöt hajdúsági gyerek vakációzik Szárhegyen, míg alfalvi társaik ugyanebben az időszakban Böszörményben táboroznak.

Jó, ha a gyerekek megismerik egymás életterét, kultúráját, hagyományait, szokásait, és fontos, hogy jól érezzék magukat. A hajdúságiaknak adott a lehetőség, hogy megszeressék Székelyföldet, az alfalvi gyerekek meg a hajdúk múltját – ismertette a tábor célját Kassay Noémi, programfelelős. A székelyföldi táborozás a célokhoz megteremti az alapokat, hisz a szervezők igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy a gyerekek az egy hetes itt-tartózkodás alatt minél többet megismerhessenek a vidékből, a székely ember hagyományaiból. A naponta szervezett kirándulások alkalmával megtekintik a környék turisztikai látványosságait, de hagyományőrző programok is szerepelnek a tabor programjában.

A szervezők figyelme arra is kiterjedt, hogy mivel a böszörményi gyerekek tizenegy iskolából jöttek és nem igazán ismerik egymást, szakemberek szervezzék meg a szabadidejüket; a marosvásárhelyi Kulcs Szociálpedagógusok Egyesületének két munkatársa irányítása alatt máris jó kis csapattá kovácsolódtak.

forrás: Székelyhon - Laczkó Sándor - gyergyoalfalu.eu

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
+/-
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
UBBKód:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
 
:D:):(:0:shock::confused:8):lol::x:P:oops::cry:
:evil::twisted::roll::wink::!::?::idea::arrow:
 
Please input the anti-spam code that you can read in the image.
Molnár Eleonóra   |94.27.202.xxx |2010-07-20 15:46:14

NAGYON NAGYON JÓL ÉREZTÜK MAGUNKAT, MI HAJDÚSÁGI GYEREKEK EZEN A
CSEREPROGRAMON!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

SEO by AceSEF

Minifoci bajnokság 2010

 
 
 

Reklám