Főmenü
Látogatók






| Ma | 184 |
| Tegnap | 663 |
| Ezen a héten | 1982 |
| Ebben a hónapban | 5004 |














Bejelentkezés
| Sport |
|
|
Alfalu fiataljai a sport terén is felhívták magukra a figyelmet néhány kiváló teljesítménnyel. Szervezett sporttevékenységről csak az utóbbi 40-50 év-ben beszélhetünk. A szórakozásként űzött labdajátékok különösen a két háború között voltak népszerűek. Igazi sportélet a háború alatt indult, amikor a "Levente Egyesületnek" sportosztálya alakult, labdarúgó, síelő és céllövő csapattal. Sportpályát is létesítettek - a temetőn kívüli részen. Annak ellenére, hogy az egyesület a sportfelszerelést biztosította, komolyabb eredményeket felmutatni nem tudtak, mivel a háború miatt állandó csapatok nem születtek.
Labdarúgás
Alfaluban először 1924-ben tesznek említést róla mint ahogy másik két környező faluban is Gyergyóújfaluban és Tekerőpatakon. Az ötvenes évek közepén labdarúgó csapat alakult, mindenekelőtt Kovács Sándor lelkes sportkedvelő szervezésének köszönhetően. A csapat tagjai a falu fiatalságából kerültek ki. Sikeresen szerepeltek a rajoni és a körzeti bajnokságokon, ahol több jó helyezést értek el. A hetvenes évek végétől számottevő eredménnyel már nem dicsekedhetnek.
LM - Lejátszott mérkőzés Ny - Nyert mérkőzés D - Döntetlenre végződött mérkőzés V - Vesztett mérkőzés Ga - Gólarány (Lőtt - Kapott) P - Megszerzett pontok
(Selejtező a C-ligába jutásért: Székelyudvarhelyi Hargita - Baróti Bányász 1-2 és 0-0)
1974-1975-es szezonban újra benevezett az alfavi csapat, az alábbi kerettel, sok jó és dicséretre méltó eredményt elérve: Edző: Márton Dániel
Az 1979-1978-as bajnokság őszi fordulójának csoporttáblázata:
Az 1990-es évek elején az egyesület felbomlott. Majd 12 év után, 2002-ben ismét belendült, ekkor már nemcsak a felnőtt csapat nevezett be a Megyei-bajnokságba, hanem Portik József és Szakács András által edzett kisebb korosztály is, akiket nagyrészt 10-12 éves gyerekek alkottak. Azóta a már-már szinte hagyománnyá vált Minifoci-bajnokságot is megrendezik községünkben.
Forrás: Labdarúgó tavasz, A hargitai labdarúgás 55-ik tavasza
Jégkorong ![]() A jégkorongozás terén szervezettebb munka 1964 után kezdődött. Költséges sportág, de a feltételek igen kedvezőek voltak. Baricz József, az akkori testnevelő tanár lelkes munkája nyomán született meg az alfalvi jégkorongozás. Sok gyermeknek egy életre szóló élményt nyújtott, többieknek életpályát jelentett. a kezdeti nehézségek után, 1970-es évektől fordulópont következett be az alfalvi jégkorongsportban. A szülői bizottság a tsz. vezetőségének, a néptanácsnak és a lenüzemnek a segítségével - egy falusi viszonylatban - korszerű pályát épített, 200 férőhelyes lelátóval. A sportfelszereléshez a pénzt a szülői bizottság teremtette elő. Egy időben négy csapata is volt a falunak. A jégkorongsport fénykorát 1970 és 1980 között élte. Az első sportvetélkedőn 1971-ben vettek részt, a megyei iskolás bajnokságon. Ez volt a tanulás időszaka. Részt vettek a csomafalvi Délhegy kupa, az újfalvi Katorzsa kupa, a szárhegyi Bástya kupa és természetesen az alfalvi Bucsin kupa küzdelmein, valamint a rangos Előre kupán is. Ezeken a rendezvényeken több előkelő helyezést értek el. A legnagyobb sikert 1979-ben az Előre kupa elnyerése jelentette. Ekkor hivatásos edzője is volt a csapatnak, Kercsó Csaba testnevelő tanár személyében. Az alfalvi csapatból is sok jégkorongozó került a gyergyószentmiklósi, a csíkszeredai és az ország sok más felnőtt csapataiba. Voltak országos ifjú és felnőtt válogatottak. 1980 után hanyatlani kezdett a jégkorongsport. A sportszeretetnek is tulajdonítható, hogy a faluból egészen kivételes tehetségű sportolók emelkedtek ki. Baricz Zoltán válogatott jégkorongozó. 1961-ben született, a középiskolát Csíkszeredában. a sportosztályban végezte. Sport pályafutását szülőfalujában kezdte. A korcsolyázás technikáját Baricz József testnevelő tanártól sajátította el. 1973-76 között az alfalvi iskolás csapattal az iskolák közötti bajnokságban többször első helyen végeztek. 1975-ben egy megyei csapat tagjaként csehszlovákiai tornán vesz részt. Csíkszeredai iskolás csapattal többszörös országos bajnokságot nyertek. Az ifjúsági válogatott tagjaként részt vett az ifjúsági Európa-bajnokságon, ahol II. helyezést értek el. A líceum elvégzése után, 1980-90 között a Csíkszeredai Sportklub tagja. Országos bajnokságon több második helyezést értek el. A Sportclub csapatával nem egyszer Csehszlovákiában és Lengyelországban turnézik. 1985-86-ban az országos válogatott tagjaként Franciaországban és Bulgáriában játszott. 1990-92-ben a Székesfehérvár játékosa. Vargyas László 1970. április 4-én született. Alig 8 évesen gilicsezik a Veress Iskolában, 10 évesen Előre Kupát nyer, s 13 éves korára Lénárd Lajos, Kercsó Csaba edzők csapatában Gyergyószentmiklóson játszik oly módon, hogy 15 évesen már a román válogatott tagja lehet, s rá két évre Csíkszeredában Ifjúsági Nemzetközi meccset nyer. A romániai A csoportos válogatott oszlopos tagja 18 éves korára, sőt a Bad Tölz-ben rendezett Junior B világbajnokságon is szerepel, mely után Kercsó Csaba edző a Jászberény HC-hoz (hoki klubhoz) hívja, ahol egy magyar kupát nyer, és háromszor jut a bajnoki döntőbe csapatával. Ez idő alatt elvégzi a Testnevelési Egyetem edzői szakát. 1995-tõl a Dunaferr Sport Egyesület játékosaként kétszer bajnokságot és ötször Magyar Kupát nyer. Pályafutása során játszott a Bukaresti Steauanál, a Dunarea Galati, a Jászberényi Lehel, az Újpest és legutóbb a DAb Extra.hu együttesénél. A Steauaval román kupát nyert, Magyarországon pedig 7-szeres kupagyőztes és 4-szeres bajnok lett.Ha áttekintjük Vargyas László szakmai fejlődését, egy folytonos, töretlen, felfelé ívelő pályát látunk magunk előtt: • 20 éve a román válogatott tagja • Román Kupa győztes • 150-szeres felnőtt román válogatott • Jégkorong Mestere cím viselője, melyet a Román Sportminisztérium adományozott • 1992-ben és 1993-ban Magyarország legjobb hátvédje • 1998-ban a Cardif Kontinentális-kupán legjobb hátvéd • 6-szoros Magyar Kupa győztes • 2001-ben és 2006-ban a C osztályú világbajnokság legjobb hátvédje • háromszoros Magyar Bajnok •2006. december 30-án Pro-Urbe díjat kap •2008-ban visszavonult
Powered by !JoomlaComment 3.26
3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||













